A Kis-Zagyvavölgy hat települése – Nagybárkány, Lucfalva, Kisbárkány, Sámsonháza, Márkháza, Nagykeresztúr - alkotta egység a Kelet-cserháti tájvé- delmi körzet határán helyezkedik el. A falu két kisebb magaslat, a Peres-hegy és a Boka-hegy között fekszik. Zsákfalu jellegének köszönhetően nyugodt, csendes település, a természet közvetlen közelségében. 

A települést először egy XIII. századi oklevél említi Lucin néven, ami azt jelzi, hogy a tatárjárás korában már ismert volt. A falu eredetmondája szerint a település nevét a II. Béla király korabeli hírhedt Sámson rablólovag lányáról, Luciáról kapta. Sámson két fiúgyerekéről pedig a szomszédos településeket nevezték el: Sámsonházát és Márkházát. Az írásos dokumentumok szerint a Kosztolik-hegyen, más néven Templom-hegyen 1235-ben már fatemplom állt, amit a tatár hordák égettek fel, pusztítottak el. A község a tatárjárás után került mai helyére.

A XVI. század közepéről származó adóösszeírásban a teljesen elpusztult települések között szerepelt. A VII. század kezdetén 3-4 szlovák háztartást vettek számba, majd elindult az újratelepítés. A környező megyékből – Zólyom, Liptó, Árva, Turócz – lutheránus vallású szlovákokat telepítettek a faluba. A XVIII. században erős vallási közösséggé alakultak, határozott elvekkel, miszerint a gyermekeket kiskoruktól fogva erkölcsösségre, vallásosságra kell nevelni. A templomot az iskola előcsarnokának tekintették, így templomot építettek, és iskolát működtettek a településen. A században a legnagyobb birtokos családok a Rádayak, Telekiek és Radvánszkyak voltak.

A XIX. század közepére a község jelentős fejllődést mutatott, bővült a népesség. A falu 120-130 házában körülbelül 600 „tótajkú” fő élt. 1865-ben az egész település leégett, csupán a későbarokk templom maradt épen. Így megmaradtak az egyházi anyakönyvek, a XVIII. századi oltár, szószék és több értékes kegytárgy. A pusztító kolerajárvány után, jelentős újjáépítést követően, a XX. század első felében megalakult a „48-as Függetlenségi Kör” mely a polgárosodás helyi célkitűzéseit szolgálta: a községi vagyon védelmét és gyarapítását, az olvasási kultúra fejlesztését, illetve az elöljárósági választások demokratikus jellegű megvalósítását. 1910-ben a községet Lucfalvára nevezték át. A folyamatos fejlődés a népesség növekedésével járt együtt: a századfordulókor 600 főt számláló település lakóinak száma 980 főre emelkedett. Lucfalváról az első vilgáháborúban 8-an, a második világháborúban 11-en haltak hősi halált. 1945 után 100 család települt át Csehszlovákiába. Az itt maradók máig őrzik szokásaikat, anyanyelvi kultúrájukat, néphagyományaikat.