1993 és 2010 között továvvi jelentős fejlesztések történtek a területen, melynek köszönhetően élmény- és kalandpark, játszótér, 3 és 4 dimenziós mozi, bemutató- és konferenciaterem, Miocén Park és számtalan további érdekesség gazdagítja az idelátogatók élményeit.

Ipolytarnóc legjelentősebb büszkesége a település határában található 510 hektáros természetvédelmi területen elterülő világhírű, miocén korból származó, ősmaradvány leletegyüttes. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának gondozásában lévő, pótolhatatlan értékeket felsorakoztató lelőhely, az 1836-ban elkezdődött tudományos kutatások eredményeit egy 1986-ban megnyitott geológiai tanösvény formájában mutatja be az ide érkező látogatóknak. 

A leletek 23 millió év távlatából tekintenek vissza a ma emberére, egyfajta jelképes időutazást megvalósítva a rég tovatűnt világ kővé meredt momentumaiként. A területen egykor trópusi tengert honolt. Ennek köszönhetően a területről rendkívül nagy számban kerültek elő cápafogak. A leletek megfelelő védelem alá helyezése előtt, a természetjáró, helyi lakosok „megkövesedett madárnyelvként” értékesítették ezeket a cápafogakat. A madárnyelv elnevezés keletkezése a cápafogak madárnyelvre emlékeztető formájából, valamint a szükséges ismeretek hiányának, illetve az emberi kreativitásnak az elegyéből ered. Az emberi rongálás legjelentősebb nyomait talán az, az eredetileg körülbelül 100 méter hosszúságú, és megközelítőleg 8 méter kerületű fenyő őrzi, amelyből jelenleg mindössze egy alig több mint fél méter átmérőjű darab maradt csak meg. A lelet többi részét – elsősorban a helybéliek – elhordták.

Az őstenger visszahúzódását követően a területet homokzátonyokkal tarkított kanyargós folyók, és kúszópálmákkal átszőtt dzsungel borította, melynek természetesen elválaszthatatlan részét képezte a növényvilágban otthont lelő ősállatok sokasága is. Mindezen növényi- és állatvilág együttes, számtalan és felbecsülhetetlen értékű momentumot hagyott maga után a 17 millió évvel ezelőtt kirobbanó vulkánkitörésnek köszönhetően. Ez a vulkánkitörés volt az, amely bőséges vulkáni hamujával ellepve a tájat, egyúttal konzerválta is azt, a jövő nemzedékeke számára.

Minden egyes ránk marad lelet, a múlt egy olyan megkövült maradványa, amely magában hordozza a régmúlt jelenét. Azt a jelent, amelyet az emberi tudás és képzelet segítségével ma is megtekinthetünk. Egy-egy lelet láttán, megismerve történetét, a rég múlt világ jellegét, képzeletünk segítségével szinte érezhetjük az óriásfenyők illatát, valamint hallhatjuk és láthatjuk az ősi állatokat. Ezen élmény átélésében további jelentős segítséget nyújt a 3 és 4 dimenziós mozi, mely a modern technika segítségével könnyíti meg az ősmaradványokhoz ellátogatók időutazását.

Az 1836-ban felfedezett lelőhely védetté nyilvánítása, már a felfedezéskor felvetődött, de csak 1944-ben sikerült deklaráltan is országos természetvédelmi oltalom alá helyezni. Sajnos további évtizedeknek kellett eltelnie, mire a papíron meghozott döntésből hatékony helyszíni védelme lett. Ezen lassú folyamat átka az a pusztulás, mely - az előzőekben is említett - örök nyomott hagyott a lelőhely épségében.

23 millió ével ezelőtt, a mai Földközi tenger helyén a Tethys óceán nyugati szárnya húzódott, melynek mellékága a Paratethys sekélytengere volt. Ez uralta Ipolytarnóc vidékét. A tenger aljára leülepedett egykori iszap később homokkővé alakult át. Az alábbi képeken ez a rétegződött iszapréteg látható.

A közelmúlt érdekességei közé sorolható, hogy Othenio Abel világhírű őslénykutató 1935-ben Ősvilági Pompejinek nevezte el a lelőhelyet, mely elnevezés azóta is fennmaradt.

A terület egyedi és rendkívüli jelentőségét bizonyítja, hogy 1995-ben az összeurópai természeti örökség részévé vált, és ezáltal Európa Diplomát kapott. A terület központi magja „Tarnóci Őslelőhely” néven 2000-ben felkerült a Világörökség Várományosai Listájára, vagyis megkezdődött a világörökséggé történő nyilvánítása. A terület jelentőségét mutatja továbbá, hogy 2010-ben a Globális Geoparkok Hálózatának a beléptető kapujává vált.