Cserhát - Látnivaló

II. Rákóczi Ferenc fa lovasszobra

Kétbodony,

1710. január 22-én a Vérhegy-domb és a Lókos-patak közti területen zajlott a csata, amelynek végén Rákóczi a visszavonulás mellett döntött. A császáriak mindössze kétezer lovast küldtek Romhányba, Rákóczinak pedig 12 ezres, de szervezetlen serege volt. A romhányi csata után a kurucok és a császáriak is győztesnek nyilvánították magukat.

A szobrot és az emlékparkot 2 millió forintból készítették el. Holes Imre hangsúlyozta: a képviselő-testület és a polgármester tiszteletdíj és költségtérítés nélkül dolgozik Kétbodonyban, a megtakarításból fejlesztenek, így valósulhatott meg a szobor és a park is. A 300. évfordulóra a falu önkormányzata az új szobrot ábrázoló emlékbélyeget is készítettett.

II. Rákóczi Ferenc 3,5 méter magas, fából készült lovasszobra a püspökhatvani Koltai László és az erdélyi Demeter István alkotása. 

Ha észrevétele van a megjelenő adatokkal kapcsolatban, aktuálisabb vagy bővebb információt tud a helyszínről, kérjük küldje el nekünk az alábbi szövegmező segítségével. A beküldött észrevételeket kollégáink feldolgozzák és az észrevételek alapján módosítják az adatlapot. Maga a beküldött üzenet a lapon nem jelenik. meg!
Amennyiben visszajelzést szeretne, kérjük, hogy az üzenetben hagyja meg elérhetőségeit.