A földalatti bányarendszerben ma már muzeális gépek, a vágathálózat, a portálé, a bemeneti tárórész, a lejtős szállítóvágat, a homokkőbe vágott biztosítás nélküli vágatrész, a légvágat, s a gurító reprezentálja a megye 19-20. századi szénbányászatát.

A föld alatti bányamúzeum bejáratát már messziről jelzi id. Szabó István "Vájár" című alkotása. A bal oldalon álló lármafa (klopacska) messzehangzó hangjával évtizedeken át jelezte a föld alatti munka kezdetét és végét, a hirtelen támadó bányavészt. (Ezt az eszközt eredetileg az ércbányászatban használták, majd később a kőszénbányászatban honosodott meg.) A jobb oldalon álló harangláb a székvölgyi bányatelepről került a múzeumba. A bányamúzeum terméskövekből épített bejárata a József lejtősakna eredeti szájnyílását őrzi.

Kiemelkedő ipartörténeti jelentőséggel bírnak a föld alatti kiállítóterület 1960-as évekbeli gépi berendezései: a kézi és gépi szellőztető, a P-3-as láncos vonszoló, a "B" kaparóvégtag, a maróhengeres lengyel fejtőgép /KWB-3D3/, a hidasi-féle kisrakodógép, a villamos fúrógép, a Kóta-féle rakodógép, a Gullick opusú hidraulikus pajzs és a Siemens-vitla.

A szintesen, tárószerűen indított lejtősaknát 1937-ben mélyítették, hogy így - az 1879-ben művelni kezdett, s 1905-ben felhagyott - egykori József akna visszahagyott szénpilléreit és a bennhagyott alsópadot leműveljék. A lejtősakna 1951-ig volt üzemben s fennállása alatt 19.500.000 q szenet termeltek ki belőle. A 280 méter hosszú vágatokban a látogató teljes áttekintést nyerhet a bányáról s annak műszaki berendezéseiről.