Az Ipoly hidak ezer évig összekötötték a folyó két partján létesült településeket, az első világháború befejeztével megvont demarkációs vonal, majd a trianoni határ megállapítása után ugyanezek a hidak elválasztó szerepet kaptak: elválasztották az országokat, közigazgatási területeket, falvakat és családokat. Sok más településsel egyetemben Hugyag is érintett volt e történelmi eseményben. A Budapest-Kassa 2. számú főútvonal harmadszorra a falu előtt keresztezte az Ipoly vizét. 1979-ből származó adat szerint a híd javítására megkért faanyag árát követelik, tehát ezen időpont előtt is állt már a híd. Az ismételt javítások évei: 1803, 1804, 1832, 1835 mely időpontban Oravecz István kovács végezte az ezzel kapcsolatos munkákat.
A híd túloldalán egy csárda állt. A nagy házat még ma is megtalálhatjuk. A hugyagiak egy anekdotát őriznek a híddal és a fogadóval kapcsolatosan: Egy alkalommal tót vásározók mentek hazafele. Egyikük meghalt útközben, s a tetemét egy zsákba tették. A hídnál betértek egy italra, s kint hagyták kocsijukat rajta a zsákkal. Az ott mulató hugyagiak ellopták a tótok szekerén lévő zsákot, mert hasított disznónak nézték. Mikor az egyik tót ellenőrizte a szekeret, nem találta a zsákot. "Megszökött a Pali!" -kiálltott fel társainak. Azóta is kérdezik a hugyagiaktól, akár vonatról is lekiabálva: "Van e még a tótból?"
Az itt állott fahidat Görgey felgyújtatta. A szabadságharc végeztével a fahidat visszaépítették a főút kereskedelmi szerepe gyorsan megnőtt, ezért 1849-ben a fahíd helyett háromnyílású rácsos acélhidat építettek. A nyílások felső öve változó magasságú, szegmenstartó volt. A középső szerkezet hosszabb és magasabb volt, mint a két szélső nyílás. A magyar oldalon egy 10,5 méter hosszú, acél felsőpályás ártéri gerendahíd csatlakozott a hídhoz, amely részei jelenleg is állnak. A hídhoz vezető egykori út ma zsákutca.
1945 után létrejött a kettős birtokosság jogi állapota, mely rendszerben a határ két oldalán lakók termőföldhöz való tulajdoni joga megmaradt az elcsatolt területek földvagyonához, megkülönböztető útlevéllel mindenki átjárhatott földjét művelni, és a saját termését vámmentesen haza is vihette. Törlést az 1949. július 25-én aláírt Csorba-tói jegyzőkönyv okozott, mely egyrészt megszüntette a kettős birtokosság jogi állapotát, másrészt pedig a határfolyó mindkét oldalán 15 kilométer széles sávban államosította azokat a földeket, amelyeknek a tulajdonosai a határ túloldalán rekedtek. Az említett jegyzőkönyv, melynek alapja a csehszlovák oldalon a 33-as benesi, elnöki alkotmánydekrétum volt, mindenki elvesztette a szomszédos államban elterülő földjét. Érdekességként jegyezzük meg, hogy míg Magyarország az akkori szokásrend és árak alapján kárpótolta a magyarországi földtulajdonosokat, addig ezt az ittenieknek sem Csehszlovákia, sem a mostani Szlovákia ezt nem tette meg.
Közlekedési műemléknek számít a csonka hídmaradvány.
1944. december 5-6-án éjjel a németek felrobbantották a középső nyílást. A robbantást követően a faluban kilenc hétig állt a front. Az Ipoly kiöntött és az átkelés teljesen lehetetlenné vált. Az orosz hadsereg átkelési alkalmával igen sokan a jeges vízbe vesztek. 1945-46-ban az orosz hadsereg használhatóvá tette a híd közbenső nyílását. 1950-ig üzemelt a fa provizórium.
A termőföld tulajdoni jogának elvesztése után a folyón átívelő hidak elveszítették gazdasági jelentőségüket, a jelenlegi határszakaszon legtöbbjüket lebontották, s jelenleg a hatalom által legfontosabbnak tartott átkelőhelyeken találhatunk hidat, másutt csak a meredező pillérek, csonkok, indákkal benőtt cölöpök jelzik, hogy itt valamikor élet is volt.
