A békeparancs aláírói a Grand-Trianon-palotában: Dr. Benárd Ágoston és Drasche Lázár Alfréd

Idézet a korabeli "Levente" c. újságból: "1924-1943. között átlagban évi 10 millió, 1944-1966. között átlagban évi 13 és fél millió aranykoronát kellett fizetnünk jóvátétel gyanánt, amelynek végösszege körülbelül 521 millió aranykorona volt."

Az Ipoly folyó és a szárazföldi országhatár metszéspontjának sarkában áll ez a határkő, a megcsonkított Magyarország mementójaként az idők végezetéig, emlékeztetve a jövő nemzedékét arra, hogy kik voltunk, mivé lettünk, honnan-hová jutottunk a francia honban született döntés után.

Drága jó, szorgos, földművelésben megöregedett, megőszült nagyszüleink életük végéig könnyes szemmel, összeszorult szívvel tekintettek a folyó túlsó partján maradt, elődeiktől megörökölt javakra. Erdőt, mezőt, szőlőt, a megélhetést nyújtó istenadta szent magyar földet veszítették el örökre, s vele együtt önbecsülésük, emberi tartásuk egy részét is. Történjék bármi, soha nem feledjük: 1920. 06. 04. a magyar nemzet Waterloo-ja volt.

A veszteség: Magyarország 282 ezer négyzetkilométernyi területéből 93 ezer maradt. A 20.9 milliós népességből 7.6 millió került új államhatárok közé. Az elcsatolt területek lakosságából 3.2 millió magyar anyanyelvű és nemzetiségi volt. A termőföld 61.4, a faállomány 88, a vasúthálózat 62.2, a nyersvas 83.1, a hitel- és bankintézetek 67 százaléka került a szomszédos országok birtokába.

"A magyar nemzetet, Magyarország örökölt birtokában, két történelmi ősjogforrás erősítette meg cáfolhatatlan bizonyító erejű jelvényekkel: a római Pápa, a szent koronával és a bizánci császár a keletrómai korona szent jelvényével. Ezt igenis 1000 éven át törvényes igazságként az egész világ elismerte, így hát a "művelt" antant minden ellenrágalma semmivé törpül ez isteni igazsággal szemben."