Cserhát - Látnivaló

Kubinyi Ferenc Múzeum (Forgách-kastély)

Szécsény, Ady Endre utca 7.
telefon: 06-32-370-143
email: kubinyi.muzeum@gmail.com
www.kubinyimuzeum.hu

A kastély a 80as évekbenA szécsényi székhelyű Kubinyi Ferenc Múzeum az egykori Forgách-család rezidenciájában, a Forgách-kastély fő- és melléképületeiben került kialakításra. A kiemelkedő barokk műemlék-együttes és a kastélyt ölelő műemléki környezet rehabilitációjával a Múzeum épülete - a hozzá tartozó kastélykerttel - az országban számon tartott 39 történelmi emlékhely egyike.

Múzeumunk legfontosabb feladata a nemzet szellemi-és tárgyi kulturális örökségének őrzése és védelme. A múzeumi tevékenységünk hármas alappillérei: a gyűjtés, a megőrzés és a feldolgozás, bemutatás. Az első azért szükséges, hogy a megsemmisüléstől megmeneküljenek ezek a kulturális kincsek, a második azért, hogy biztonságos körülményeket teremtve fenn is maradjanak a jövő nemzedékek számára, a harmadik azért, hogy közkinccsé, bárki számára elérhetővé válljanak.

A múzeum története

A szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum alapítására 1973-ban került sor. A Múzeum az egykori Forgách-kastély főépületében kapott helyet, melyet 1969 és 1973 között újítottak fel. 1974-ben a Nógrád Megyei Múzeumi Szervezet egyik legfiatalabb intézményévé vált, miután a megye – a háborúban jelentősen sérült – régészeti, numizmatikai, kőzettani gyűjteménye a korábbi vármegyei múzeumból Szécsénybe került.

A kastély főépületének renoválása után 1975 tavaszán az épületegyüttest Helytörténeti Múzeumként nyitották meg a nagyközönség előtt. A megyei múzeumi szervezet régészeti, numizmatikai, kőzettani és megyei történeti gyűjteménye alapozta meg az újonnan alapított múzeum tevékenyégét, kiállításainak tematikáját és gyűjtőköreit. A Helytörténeti Múzeum első kiállításai 1975 őszén nyíltak meg, majd hivatalosan 1979. február 1.-án vette fel Kubinyi Ferenc nevét, tisztelegve ezzel a neves tudós előtt.

A múzeumról
Ha észrevétele van a megjelenő adatokkal kapcsolatban, aktuálisabb vagy bővebb információt tud a helyszínről, kérjük küldje el nekünk az alábbi szövegmező segítségével. A beküldött észrevételeket kollégáink feldolgozzák és az észrevételek alapján módosítják az adatlapot. Maga a beküldött üzenet a lapon nem jelenik. meg!
Amennyiben visszajelzést szeretne, kérjük, hogy az üzenetben hagyja meg elérhetőségeit.